2014. október 6., hétfő

1 év + októberi fagyizás

Halihó!

Jó régen találkoztunk - persze ez nem a TI hibátok. Kezdem az elején.
Immár egy éve, hogy szerkesztő-riporterként dolgozom. WOW! Belegondolva elég tömény év volt - a szó legnemesebb értelmében - és hihetetlenül gyorsan elmúlt. Rengeteg dolgot tanultam ez idő alatt, de belegondolni is furcsa, hogy mennyi minden van még amit, el kell sajátítani, vagy éppen a megszerzett ismeretanyagot tovább csiszolni. Kár lenne tagadni, hogy minden egyes tanulással, illetve "munkával" töltött percet imádtam/ imádok. A fenti kifejezést azért tettem idézőjelbe, mert hát számomra, olyan ez, mintha nem is munka, hanem egyfajta hobbi lenne. Azzal pedig ugye szívesen foglalkozik az emberfia.

A hétvégém most szabad volt. Szombaton a nagymamám 70. születésnapját ünnepeltük szűk családi körben ami nálunk egy laza 50 főt jelent. Nagyon jó volt végre találkozni a rokonság azon részével is akiket, kis túlzással, esküvőn és temetésen látok. Visszakanyarodva a mostani alkalomhoz, már délután 1 órakor elkezdődött a mulatság, élőzenével, és vállalhatatlan mennyiségű étellel, itallal. Ennek köszönhetően kora estére elég sokan - többek közt ezen sorok írója is - átlendült a holtponton és FRED ASTAIRE-i magasságokba emelkedett. - másnap baromi vicces, és megalázó volt visszanézni a videót.

Elérkeztünk a vasárnaphoz...a hét utolsó napját főként alvással, illetve a szabadban töltöttem, egy kis sétával és fagyizással megspékelve, de erről legyen elég ennyi.

Jut eszembe, régen kaptatok már zenét. Az alábbi számra a minap hívták fel a figyelmem és azóta kb. 46-szor hallgattam meg... nagyon megfogott

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése