Igencsak
meglepődtem, mikor e blog tulajdonosa, aki történetesen a bátyám (igen, most el
is árultam, ki vagyok), megkért, hogy írjak egy bejegyzést. A témát rám bízta…
ebből kifolyólag jó sok minden eszembe jutott. De talán sikerül egy dologra
fókuszálnom, ez pedig a „Döntések és következmények” lesz. (Már most tudom,
hogy csapongani fogok, de azért kitűztem magamnak ezt az irányvonalat)
Vágjunk
is bele. Nap, mint nap szembetalálkozunk döntéshelyzetekkel, úgy gondolom,
minden nap hozunk döntéseket, és ezeknek – tudom, hogy közhely – ÁLTALÁBAN van
következménye. Azt is hozzá kell tenni, hogy nyilván nem minden döntés azonos
horderejű. Pl. ha eldöntöm, hogy veszek tojást, mert rántottát szeretnék
vacsorázni, az nem akkora jelentőségű, és nem olyan jellegű döntés, mint pl.
az, ha eldöntöm, hogy felmondok a munkahelyemen.
Én is
számtalan döntéshelyzetbe kerültem már és számtalan döntést hoztam már életem
során. (ami – valljuk be – nem annyira hosszú… 22 éves vagyok J)
Pl. életem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem néptáncra járni 8 évesen.
Azóta is imádom, élvezem minden percét, ha táncolok, bár már sajnos ritkábban
jut rá időm. És, hogy miért ritkábban? Ez összefügg egy másik döntésemmel. A
táncegyüttes Adonyban működik, én viszont több, mint 3 éve Debrecenbe
költöztem, ugyanis itt járok egyetemre. Bizony… hát ismerjük el, elég messzire
sikerült költözni. És mielőtt bárki azt hinné, hogy egyből megszerettem a
várost, mert újdonság volt, pörgős, végre kiszabadultam otthonról és minden,
hát ők ezt gyorsan felejtsék el… gyűlöltem, börtönnek éreztem, rengeteget
sírtam, hiányzott minden és mindenki… pedig ÉN döntöttem így, ÉN választottam.
És az elején megijedtem, hogy rosszul döntöttem és meglesz ennek a nagyon
csúnya következménye.
Aztán
szép lassan kialakult az itteni életem és megszerettem. Ebben persze sokat
segítettek a lakótársaim, egyedül nem biztos, hogy ment volna. Később kicsit
jobban bejártam a várost, megismertem és nem volt olyan rossz, mint először
hittem. Debrecen tipikus vidéki város, nyugodt és egyébként nagyon szép. Főleg
karácsonykor. Nézzétek!
Ugorjunk
egy kicsit az időben. A 3 éves alapképzés, hipp-hopp, eltelt és azon kaptam
magam, hogy „Dóriii, szakdogát kell
írnod és államvizsgázol júniusban! Ja, és még a nyelvvizsgád is hátra van!”
Izgalmas pár hónap volt, elismerem.
És
ezekben a hónapokban toppant az életembe valaki, aki aztán felforgatta és
megváltoztatta az egészet! J Igen, jól gondoljátok, egy férfiről van szó. Szerelmes lettem
életemben először! Romantikus, mi? J Életem másik legjobb
döntése volt, mikor elhatároztam, hogy nem fogok úgy viselkedni, mint korábban,
nem húzom be fülem-farkam, és nem hátrálok meg, ha egy férfi közeledni próbál.
Igenis adok esélyt NEKI és MAGAMNAK is! És milyen jól tettem…J
Küzdünk a távkapcsolattal (ugyanis a fiatalember Tapolcán él, és nem, nem
Miskolc-Tapolcáról van szó), de eddig (le is kopogtam) minden a legnagyobb
rendben van.
És
elérkeztünk az utolsó olyan döntésemhez, amit még megosztok Veletek. Úgy
döntöttem, hogy az alapképzés utáni 2 éves mesterképzést is Debrecenben végzem
el. Hiába rágta a fülemet Édesapám, hogy Pestet jelöljem meg elsőnek, mert
közelebb van, anyagilag is olcsóbb lenne, tudnék menni minden pénteken
táncolni, stb. én elhatároztam, hogy Debrecen és kész. Így is lett, itt kezdtem
a szeptembert. De nagyon valószínű, illetve nagyon remélem, hogy a következő
szeptembert már Pesten kezdem. És, hogy mi a legfőbb oka annak, hogy az
átjelentkezés mellett DÖNTÖTTEM?
Szerintem kitaláljátok… de azért elárulok egy
adatot: Debrecen -Tapolca kb. 420 km…
Most
ennyi szöveg után gondolom mondanom, kéne valami tanulságos záró szöveget. De
nem igazán tudok. Talán csak annyit, hogy mindenkinek meg kell hozni a saját maga
döntéseit az összes következményével együtt.
Én az
évek során azt tanultam meg, hogy döntéshelyzetek előtt ki lehet kérni mások
tanácsát, véleményét, meg lehet hallgatni őket, de a végső döntést nekem kell
meghoznom. Azért, hogy az az ÉN DÖNTÉSEM
legyen, és ha esetleg rossz döntést hoztam, akkor ne mást okoljak, csak
magamat.
