Vendégposzt 2.0

Igencsak meglepődtem, mikor e blog tulajdonosa, aki történetesen a bátyám (igen, most el is árultam, ki vagyok), megkért, hogy írjak egy bejegyzést. A témát rám bízta… ebből kifolyólag jó sok minden eszembe jutott. De talán sikerül egy dologra fókuszálnom, ez pedig a „Döntések és következmények” lesz. (Már most tudom, hogy csapongani fogok, de azért kitűztem magamnak ezt az irányvonalat)

Vágjunk is bele. Nap, mint nap szembetalálkozunk döntéshelyzetekkel, úgy gondolom, minden nap hozunk döntéseket, és ezeknek – tudom, hogy közhely – ÁLTALÁBAN van következménye. Azt is hozzá kell tenni, hogy nyilván nem minden döntés azonos horderejű. Pl. ha eldöntöm, hogy veszek tojást, mert rántottát szeretnék vacsorázni, az nem akkora jelentőségű, és nem olyan jellegű döntés, mint pl. az, ha eldöntöm, hogy felmondok a munkahelyemen.

Én is számtalan döntéshelyzetbe kerültem már és számtalan döntést hoztam már életem során. (ami – valljuk be – nem annyira hosszú… 22 éves vagyok J) Pl. életem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem néptáncra járni 8 évesen. Azóta is imádom, élvezem minden percét, ha táncolok, bár már sajnos ritkábban jut rá időm. És, hogy miért ritkábban? Ez összefügg egy másik döntésemmel. A táncegyüttes Adonyban működik, én viszont több, mint 3 éve Debrecenbe költöztem, ugyanis itt járok egyetemre. Bizony… hát ismerjük el, elég messzire sikerült költözni. És mielőtt bárki azt hinné, hogy egyből megszerettem a várost, mert újdonság volt, pörgős, végre kiszabadultam otthonról és minden, hát ők ezt gyorsan felejtsék el… gyűlöltem, börtönnek éreztem, rengeteget sírtam, hiányzott minden és mindenki… pedig ÉN döntöttem így, ÉN választottam. És az elején megijedtem, hogy rosszul döntöttem és meglesz ennek a nagyon csúnya következménye.

Aztán szép lassan kialakult az itteni életem és megszerettem. Ebben persze sokat segítettek a lakótársaim, egyedül nem biztos, hogy ment volna. Később kicsit jobban bejártam a várost, megismertem és nem volt olyan rossz, mint először hittem. Debrecen tipikus vidéki város, nyugodt és egyébként nagyon szép. Főleg karácsonykor. Nézzétek!

Ugorjunk egy kicsit az időben. A 3 éves alapképzés, hipp-hopp, eltelt és azon kaptam magam, hogy „Dóriii, szakdogát kell írnod és államvizsgázol júniusban! Ja, és még a nyelvvizsgád is hátra van!” Izgalmas pár hónap volt, elismerem.

És ezekben a hónapokban toppant az életembe valaki, aki aztán felforgatta és megváltoztatta az egészet! J Igen, jól gondoljátok, egy férfiről van szó. Szerelmes lettem életemben először! Romantikus, mi? J Életem másik legjobb döntése volt, mikor elhatároztam, hogy nem fogok úgy viselkedni, mint korábban, nem húzom be fülem-farkam, és nem hátrálok meg, ha egy férfi közeledni próbál. Igenis adok esélyt NEKI és MAGAMNAK is! És milyen jól tettem…J Küzdünk a távkapcsolattal (ugyanis a fiatalember Tapolcán él, és nem, nem Miskolc-Tapolcáról van szó), de eddig (le is kopogtam) minden a legnagyobb rendben van.

És elérkeztünk az utolsó olyan döntésemhez, amit még megosztok Veletek. Úgy döntöttem, hogy az alapképzés utáni 2 éves mesterképzést is Debrecenben végzem el. Hiába rágta a fülemet Édesapám, hogy Pestet jelöljem meg elsőnek, mert közelebb van, anyagilag is olcsóbb lenne, tudnék menni minden pénteken táncolni, stb. én elhatároztam, hogy Debrecen és kész. Így is lett, itt kezdtem a szeptembert. De nagyon valószínű, illetve nagyon remélem, hogy a következő szeptembert már Pesten kezdem. És, hogy mi a legfőbb oka annak, hogy az átjelentkezés mellett DÖNTÖTTEM?

Szerintem kitaláljátok… de azért elárulok egy adatot: Debrecen -Tapolca kb. 420 km…

Most ennyi szöveg után gondolom mondanom, kéne valami tanulságos záró szöveget. De nem igazán tudok. Talán csak annyit, hogy mindenkinek meg kell hozni a saját maga döntéseit az összes következményével együtt.

Én az évek során azt tanultam meg, hogy döntéshelyzetek előtt ki lehet kérni mások tanácsát, véleményét, meg lehet hallgatni őket, de a végső döntést nekem kell meghoznom. Azért, hogy az az ÉN DÖNTÉSEM legyen, és ha esetleg rossz döntést hoztam, akkor ne mást okoljak, csak magamat.