AMbivalens vendégposzt

Ezúttal egy neve elhallgatását kérő ismerősöm írt a BLOGBA. Azt hiszem először a blogtörténet során nem derűs bejegyzést kaptok, hanem egy kíméletlenül "élet-szagú" irományt, amely biztosan másabb mint az eddigiek, de pont ez a lényege a vendégposztnak!

Elment. Nincs többé… egy csodálatos ember hagyott itt bennünket. Nehezen tudom megfogalmazni, mit is érzek. Fájdalmat, ugyanakkor megkönnyebbülést is, hiszen tudom, hogy már nem szenved. Egy jobb helyen van.

A Papámra mindig úgy tekintettem, mint egy igazi hősre. Erősnek és rettenthetetlennek láttam – és valóban az volt. Kislányként sokszor bújtam oda hozzá és arra kértem, hogy meséljen nekem. Meséljen arról, milyen volt az élete. A mai napig tisztán emlékszem a történeteire.

Mindig is egy életerős ember volt. 20 évvel ezelőtt azonban egy gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála. Az orvosok pár évet jósoltak neki. Ő azonban küzdött, ameddig csak lehetett. Egészen múlt hét hétfőig. 85 évet élt. 63 évig voltak házasok a mamámmal. Mindig is boldogok voltak. Hihetetlen, hogy két ember ennyire szeretheti egymást. Véleményem szerint, ez a szeretet és gondoskodás tartotta a papát ilyen sokáig életben.

A temetése kedden volt. Álltunk csöndben egymás mellett, és néztük a koporsót. Az emlékek megrohamoztak bennünket, nem bírtuk ki sírás nélkül. Szép kort megélt, de miért nem tudott még egy kicsit velünk maradni?

Amikor végső búcsút vettünk tőle, kisütött a nap és hatalmas cseppekben kezdett zuhogni az eső. Nem vagyok hívő ember… de olyan volt, mintha odafentről így üzent volna nekünk.

Most lehet, hogy bolondnak néztek. De nem érdekel! Hinni akarok abban, hogy van más is a földi életünkön kívül. Hogy az élet nemcsak erről szól: megszületünk, felnövünk, megöregszünk és meghalunk.  Kell, hogy legyen valami más, valami több… Egy napon talán majd ezt is megtudjuk. Addig is bízzunk abban, hogy elhunyt szeretteink odafentről vigyáznak ránk.

De elég ebből ennyi! Sajnálom, hogy nem vidámabb történettel álltam elő. De úgy éreztem, erről kell írnom.

Hogy egy kicsit kirángassam magam és Titeket is depiből… mesélek másról is.

Ő itt Kinga, az unokahúgom. Előreláthatóan december 16-án fog megszületni. Nagyon várom már. Egy igazi kis csoda!!! Próbálok majd a lehető legjobb nagynéni lenni. (Reméljük sikerül és nem rontom el a kiscsajt.)

Dávidnak köszönöm a lehetőséget. Innen is üzenném neki: „Hiányzol Pupák!!!”  Nektek pedig Köszi Puszi, hogy időt szántatok a bejegyzés elolvasására.

Végezetül egy idézettel zárnám soraimat:

"De emléke él és élni fog,
míg az én szívem e földön dobog.
Őrzöm a képét, a mosolyát,
a hangját, s minden gesztusát.

Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig,
őrzöm a felém közvetített gondolatait,
a nekem elsuttogott szavait.

Mert nem halt meg ő, - én nékem….
csak messze távozott, hol meg nem érinthetem."

P.S - Te is hiányzol NEKEM! ;)