2014. augusztus 24., vasárnap

Megszületett "MAJDNEM" és IBC

Sziasztok!

Újra itt! Nos így a hét utolsó napján, valamiféle összegzését kéne adnom a hétnek, szóval bele is fognék. Mint azt bizonyára sejtitek, kenuzni kedd óta sem tanultam meg. A kolleginával köttetett kockahas versenyünk lassan féltávhoz érkezik. Sőt belegondolva a mai napon el is érkezünk a félidőhöz. Elvileg nemsokára képet is kaphattok, hogyan állunk per pillanat.

De ha már versenyek, és kihívások, nos, Magyarországot is elérte az IBC (ICE BUCKET CHALLENGE). Aki nem tudná miről is van szó az Ice Bucket Challenge-akcióval az ALS-ben (amiotrófiás laterálszklerózis – az idegek elsorvadásával járó súlyos és egyelőre gyógyíthatatlan betegség) szenvedőkre kívánják felhívni a figyelmet úgy, hogy a vállalkozó személy leönti magát egy teli vödör jeges vízzel. A feladathoz tartozik, hogy a végén meg kell nevezni további három személyt, valamint 10 dollárral hozzá kell járulni a betegség elleni küzdelemhez. A megbízatást 24 órán belül teljesíteni kell. Amennyiben valaki a kihívásnak nem tesz eleget, 100 dollárra emelkedik a támogatás összege.

Tehát már tudjátok miről van szó, mi több az erről készült anyagot meg is tudjátok nézni. Egyúttal, ha a szerkesztőséget kihívják, itt előttetek kijelentem, hogy vállalom a jeges fürdőt - és persze az ebből készült videós anyagot is megosztom veletek.



A pénteki nap krónikájához hozzátartozik, hogy a szerkesztőségben "lázadtak a gépek" ugyanis semmiféle technika nem akart működni, és ami lehetett elromlott. Józan ítélőképességem teljes elvesztésének tudatában meghirdettem a "hiba mentes munkanap" kihívását, ami annyit tesz, hogy messiásként várjuk azt napot, amikor a gépek nem fagynak le, a kazetta nem droppol, a hálózat probléma mentesen fut... nagyon utópisztikusnak hangzik. Ennek örömére a masinát amin a szerkesztőségben dolgozom, elneveztem "MAJDNEM"-nek, ugyanis az a gép majdnem mindent tökéletesen csinál...ergo semmit...

-= Így zárult a hét =-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése