Újra itt!
Ahogyan ígértem, ezúttal egy kritikával jelentkezem, de mivel ez az "útinapló" negyed századik - micsoda szép kerek szám - bejegyzése, meglepő vagy sem, ÖNMAGAMAT fogom górcső alá venni pontosabban életem egy piciny szegmensét bemutatni nektek. Vágjunk is bele!
103... Mint egy szar ötös lottó reklám. Dávid most tudja meg, hogy 103 kg… mennyi? Igen, 2009 márciusában ezt mutatta, a még az átkosból ránk maradt szobamérleg. Az eszköz korából adódóan köveztethettem volna arra is, hogy szimplán megadta magát - a szüleim házasságát leszámítva, ez már ezredik ilyen probléma a háztartásban – számomra azonban elég riasztó volt. Tudtam, hogy pufók vagyok, de ez már túlment a „nézd, már de kis aranyos kerek a feje” dolgon. Elrettentett. Több mint egy mázsát nyomtam. Bár jobban belegondolva, voltak jelek.
Például, mikor zuhanyzás közben nem láttam a saját pöcsömet… eleinte azzal magyaráztam, hogy ez olyan dolog, mint a gravitáció, amit senki sem lát, még is mindenki tudja, róla hogy létezik. Ebből a problémából következik a második. 19 évesen, szégyen vagy sem – az volt – még csak wc-zésre használtam a fent említett szerszámot. Ami szintén nem meglepő, ugyanis önbizalmam a nők terén annyi volt, mint Etiópiában a túlsúlyos. Mondjuk a hamis önbizalom amúgy sem erősségem – sok minden más mellett – de valljuk be, ha 183 centihez 103 kg társul – az egyértelműség kedvéért nem 103 kg izomról beszélünk – az elég riasztó a gyengébbik nem szemében, teljesen jogosan.
A felsorakoztatott igen-igen nyomós érveket sorra véve, csak egy következtetésre juthattam – tudom, most sokan az evésre gondoltok, de nem - sőt még csak nem is arra, hogy Dunának megyek – na, jó 1 gyenge pillanatomban ez is megfordult a fejemben -. LE KELL FOGYNOM! ...
…LE KELL FOGYNOM! – ezt eddig is tudtam, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy „hogyan?”
Ami engem illet, én a 90 napos diétát próbáltam ki, ugyanis egy meg nem nevezhető forrás szerint az hatásos – a szomszédom volt a forrás - ezzel a módszerrel jelentős eredményt ért el. Magáról a kúráról nem írnék sokat, hiszen – drága a papír – valamint a 21. században minden megtalálható az interneten. A nagy nap 2009. április 1. Vicces, hogy épp bolondok napjára, esett a választásom, de ha már egyszer így alakult miért ne? A baljós előjelek ellenére – „anya: én nem fogok úgy főzni, ahogy neked jó”, „húgom: úgyse fog sikerülni” – belefogtam.
A családom részéről csak édesapám részéről találkoztam valamiféle empátiával, bár az egykedvű hümmögését és dörmögését, értelmezhetem szimplán közönynek is. Ennyit a családom hozzáállásáról. Elvégre mit várjon az ember, a hozzá legközelebb állóktól? Talán biztatást? Egy normális családban, minden bizonnyal így lenne, de az enyém távolról sem volt ilyen.
Ahogy az lenni szokott, végül csak elkezdődött, és meg kell, mondjam kellemesen csalódtam, ebben a módszerben, és ebben az egész fogyás-témában. 1 hónap alatt közel 10 kilót fogytam, s egyből jobban esett ráállni, a még mindig meglévő szocializmusból megmaradt. Ami a folytatást illeti, a kilók egyre lassabban vánszorogtak le rólam, s az utolsó néhány hétben már nem is fogytam.
Így a 90 nap elteltével 83 kilósan vághattam neki a nyárnak, ami életem egyik legfergetegesebb nyara volt egyben. Volt minden szerelem, boldogság, happy end, nagy veszekedések, és nagy összeborulások. Így érkezünk el a főiskola második évéhez. Ahogy az év elkezdődött, úgy kezdtek szépen lassan visszajönni a kilók is. Mígnem 2010. január elsején 87 kilósan álltam, a még mindig meglévő, időtálló mérőeszközre.
Hát nem voltam elégedett. Belekezdtem újra… bár a családom, az első alkalommal már tapasztalt hozzáállást tanúsított, engem ez cseppet sem zavart. Bár most „csak” 45 napra redukáltam le a böjtöléssel töltött napok számát, az eredményességhez kétség sem férhet. Immáron 75-76 kilósan ülök a gép előtt, és írom a sorokat.
Talán nem is kéne mondanom, hogy a gyengébbik nem képviselőinek is tetszik a változás, és már a pöcsömet sem csak wc-zésre kell használnom – köszönöm istenem. Belegondolva, közel 1 év alatt, leadtam 20 kilót, amit eleddig sikerül is tartanom. És hogy mi a titok? Semmi... a siker csak és kizárólag, elkötelezettség és hozzáállás kérdése. Nem gondoltátok volna mi? 2014-re pedig eljutottam oda, hogy szerkesztőségi kockahas versenyt is megnyertem - és igen EDINA a pezsgő jár nekem! Nos hölgyek urak ez volt az ünnepi negyed századik bejegyzésem, remélem jól szórakoztatok, nemsokára újra találkozunk. HI5
-=VÉGE=-
