... akkor beindul. Korábban folyamatosan havi rendszerességgel tudtam nektek valaki más által írt posztot bemutatni. Aztán ez - csakúgy, mint a videós szekció - elsatnyult picit.
A novemberi hónap azonban zsinórban már a második, amikor nem kellett senkit sem felkérnem az írásra, hanem az illető önként és dalolva jelentkezett, hogy írt/ írna valamit. Bizonyára kitaláltátok, ezúttal sem volt ez másként, és "CK" írását kapjátok változtatások nélkül. Voilá:
Sziasztok!
Nem hiszem, sokan ismernétek engem, de nem is baj. Én vagyok a háttérben maradó
kis titkos irányító. Na, jó, nem, semmit nem irányítok, hisz még a saját
életemmel is bajban vagyok. Amit Dávid se könnyít meg nekem. Ez az egész két
évvel ezelőtt nyáron kezdődött, amikor egy barátnőm házára vigyáztam és
unatkoztam. S persze az unatkozó elme szörnyű dolgokra képes, így fel is
regisztráltam egy társkereső oldalra, de szigorúan unalom űzés céljából!
Nagyban böngésztem eme sötét világ rejtelmeit, amikor egymásra találtunk
Dáviddal. Kisütött a Nap, a madarak csicseregtek és máris kisimultabb lett az
arcom. El se hittem, hogy egy dunaújvárosi sráccal hozott össze a platform, míg
én Sopronban voltam, úgy, hogy egy évig a betonvárosba jártam középsuliba, de
akkor nem volt szerencsém összefutni se vele, se egy hozzá hasonló emberrel.
Sokáig csak az interneten keresztül kommunikáltunk, de ennyi nem volt elég, így
számot cseréltünk és volt, hogy órákon keresztül telefonáltunk. Majd elérkezett
a pillanat…A
hivatalos "nem-randi".
Ahogy
az lenni szokás, finomat ettünk, jót viccelődtünk a Bazilika előtt, majd
kifeküdtünk a Lánchíd előtti szoborhoz beszélgetni, az időjárás is csak nekünk
kedvezett. Esküszöm, mindenkinek ilyen "nem-randit" kívánok! Kellemes
volt, fesztelen és csak még többet akartam belőle. Ahogy az lenni szokott,
Hamupipőkének időre kellett hazamenni, így egy cipőmet (a telefonszámomat)
hátra hagyva már ott se voltam. Ami nagy bunkóság volt részemről, de Dávid
tanúbizonyságot tett róla, hogy ő maga a Tetkós Herceg. A kapcsolatunk
megmaradt baráti szinten, de nem azért mert átesett volna a barát zónába,
egyszerűen lehetetlen lett volna a távolság miatt ezt megoldani. Hisz Dávid
Dunaújvárosban dolgozik nap, mint nap megállíthatatlanul én pedig Miskolcon
lógatom a lábam és határozatlanul szemlélem a jövőmet. Ez a kettő pedig
összeegyeztethetetlen. Így maradt a telefonon való dumcsizás, míg én a női
problémáiról hallgatom, és, hogy mennyire nincs ideje találkozni eggyel se (ami
remélhetőleg a napokban gyökeresen megváltozik), addig ő… hallgathatja a
szánalmas problémáimat. Nem is igazán tudom, hogy bírja, bár tény, hogy gyakran
olyan érzésem van, mintha nem is figyelne rám, de hát ilyenek a férfiak, nem
igaz? Nem várhatjuk el, hogy olyan dolgokat próbáljanak feldolgozni, amire
képtelenek, bár Dávid derekasan próbál helyt állni.
Be kell vallanom őszintén, erre a bejegyzésre még múlt évben kértek fel, de
egyszerűen nem tudtam, hogyan írhatnék le röviden egy ilyen jó kis napot.
Remélem azért át tudtam adni a lényegét és tetszett nektek.
C
U.i.:
Sok szerencsét az ifjú arához!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése