2016. november 8., kedd

"nem vagyok olyan, mint anyám" - TAPOLCA jelenti

"nem vagyok olyan, mint anyám" - mondta a húgom sajátos picit gúnyos hangnemében, a szája széléből vigyorogva. Na jó! Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjatok a történetről, el kell áruljam, a részleteket is.
A hétvégét a húgomnál, és a "sógornál" töltöttem TAPOLCÁN. Már az odajutás sem volt egyszerű. Dunaújvárosból eljutni Veszprémbe, viszonylag könnyen ment. Ott azonban a fél 3 kor induló járat sofőrje úgy gondolta, bőven elég az, ha 14:45-kor ténfereg be. Mivel péntekről beszélünk, cirka 50 ember várt a buszra, ami így már fél órás késésben volt, mire az elhagyta Veszprémet. Ha mindez pedig nem lett volna elég, a jármű megadta magáét, és befejezte földi pályafutását... Így ötvened magammal a puszta közepén vártuk a halálos ítéletet - valamint a mentő járatot.

Miután ezen viszontagságok után eljutottam a húgomék fellépésére, majd végre Tapolcára, elfogyasztottuk a város legfinomabb pizzáját, ami tényleg jó volt, ezt láthatjátok az első képen, vagyis annak a helyét.

Másnap - azaz szombaton - körbejártuk a várost, megnéztük a jelentősebb nevezetességeket. Ha jól emlékszem ekkor, vagyis az ebéd készítése közben hagyta el a húgom száját a címben leírt mondat. Nos így néhány nap távlatából meg kell mondjam, PONTOSAN OLYAN VAGY, MINT ANYA. Már ami a háztartás vezetését illeti. Elég pusztán a főzésre, vagy a ruhák hajtogatására gondolni. Őszintén szólva, kicsit fura is volt, ugyanazokat az erőviszonyokat látni, amit egyébként otthon is, azzal különbséggel, hogy ezúttal teli szájjal vigyorogtam a helyzeten. - na meg persze néhányszor együtt érzően veregettem meg a "sógor vállát". A szombati délutánon pedig - némi "xboxozás" után - meglátogattuk a szigligeti várat.

A vasárnap viszonylagos nyugalomban, (xbox) főzéssel, (xbox) készülődéssel, (xbox) na meg persze egy kevés "xboxozással" telt. Ebéd után megállapíthattam, tényleg OLYAN VAGY MINT ANYÁD. Már ami a főzést illeti. értendő ez a minőségre és a mennyiségre egyaránt. Egy rövid ejtőzést (xbox) kitérőt követően pedig, Veszprémből indultam haza.

Nos, így telt az első novemberi szabad hétvége...







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése