„Vendégkönyv”

Kedves Olvasók!

Ezen a héten beköszöntött a november és ezzel együtt most kivételesen nem Dávid szórakoztat Titeket egy újabb bejegyzéssel, hanem én… és, hogy ki is vagyok „én”, az maradjon egyelőre titok.

A Blogot olvasva igazán kemény dió volt eldönteni, hogy miről is írjak: olvastam itt már kritikát filmről, zenei albumról és élménybeszámolókból sincs hiány – legyen az nyári vakáció vagy a mindennapok kihívásai –, így úgy gondoltam hagyom, hogy csak áradjon belőlem a szó, mint általában szokott.

Épp az X-Faktor egyik elő adásában kezdtem elmerülni, amikor is az egyik versenyző egy számomra igen kedves dallal hívta fel magára a figyelmet: Whitney Houston, „My Love Is Your Love” című nótája nemcsak fülbemászó, de rendkívül megnyugtató is. Minden egyes alkalommal lenyűgöz, hogy milyen ereje van egy dalnak: lehet az inspiráló, lelkesítő, kerülhetsz tőle romantikus hangulatba, lehetsz szomorú vagy éppen felhőtlenül vidám, boldog.

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy reggel piszkosul nem volt kedve felkelni, elindulni a melóba/iskolába, vagy egyszerűen a nap közepén legszívesebben lecsukta volna a laptopját, mert megint beszólt a főnök vagy valaki szimplán megsértette. Ilyenkor sokszor nagyon nehéz „nyelni” egyet vagy venni egy mély levegőt, hiszen ezekben a pillanatokban igenis megsértenek és bizonytalanná tesznek minket. Velem, hogy őszinte legyek – türelmetlen és rémesen büszke ember lévén – ez sokszor megesik.

Ilyenkor számomra egy fegyver van/egy védekező eszköz, az pedig a zene. Mindenhol velem vannak a kedvenc dalaim és az inspiráló zenéim, legyen szó az iPod-ról, vagy a lemezlejátszóról az autóban. Ezekhez a dalokhoz mind tudok egy élményt/emléket kötni, amik inspirálnak, arra késztetnek, hogy ne adjam fel és haladjak/tekintsek mindig előre. Most épp a London Grammar, „Hey Now (J’adore Dior Remix by The Shoes)” című számára vagyok teljesen rákattanva, amit a Dior ház „használt” fel legújabb kampányához. Igazi divatbolondként és nagy Charlize Theron rajongóként ez a dal mindig ad egy plusz „löketet” a napi lendülethez.

Ezen kívül még rengeteg olyan dal van, ami nagy hatássál van rám, és átsegített már egy-egy nehéz helyzeten, ilyen Natasha Bedingfield-től az „Unwritten” vagy a „Strip Me”, de „sorolhatnám reggelig”…

Végezetül pedig Emma Watson ENSZ-ben tartott beszédének a végét ismételgetem magamban már vagy hetek óta:

„And to ask yourself if not me, who? If not now, when?”