Halihó! Az e havi vendégposzt 2 részből fog állni. A témája mint azt bizonyára kitaláljátok a...
de nem szaporítom a szót! Jöjjön a már beígért vendégelőadás
...Az utóbbi hetekben egyre többen bombáznak olyan kérdésekkel,
mint például hogy milyen érzés, vannak-e kétségeim vagy félelmeim, és a
leggyakoribb a "kisfiú vagy kislány?" Kezdetű érdeklődés. Persze nem
is csodálom. Egyre növekvő és gömbölyödő pocakom egyértelműen árulkodik
legszebb "titkomról": hamarosan kisbaba érkezik a családba, ráadásul
éppen ÉN leszek az, aki majd életet ad neki.
Bár ez immár 4 és fél hónapja tényként van jelen az
életemben, még mindig furcsa, hogy ez valóban megtörténik. Velem! Volt idő,
amikor egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha gyereket
nevelek majd. Aztán mondhatjuk, hogy "így alakult", vagy nevezhetjük Sorsnak,
a lényeg, hogy életem egyik talán legnagyobb, legnehezebb, de remélem, egyben a
legszebb feladata előtt állok. Miután - kisebb kiborulásokat követően -
sikerült elfogadnom, hogy szinte napról napra változik a testem, a hangulatom
pedig 10 másodpercenként, egyszer csak észrevettem, hogy büszke vagyok. A növekvő
hasamra, arra, hogy a ruháim nagy részét egy darabig száműznöm kell, sőt, arra
is, hogy azt mondom, "köszi, de nem iszom alkoholt", mert ez mind
biztosít arról, hogy hatalmasat fordult az életem. És úgy tűnik, a megfelelő
irányba. Ezzel azt hiszem, meg is válaszoltam azt, hogy "milyen
érzés?".
Az elején persze nem volt ennyire könnyű ezt kimondani. És
ezzel eljutunk a következő pontig, a félelmek és kétségek kérdéséig. Foghatom a
hormonokra, a fiatalságra, vagy arra, hogy folyton anyu aggódását hallgatom,
hogy "jaj, de nehéz gyereket nevelni; jaj, mi lesz, ha nem tudsz
szoptatni, vagy ha allergiás lesz a kutyaszőrre?" (tudniillik, van egy
négylábú családtag is), a lényeg, hogy bármi miatt is, de néha azért elfog a
pánik.
Kész vagyok én erre? Mindent meg tudok majd adni neki? Vajon olyan anya
válik majd belőlem, amilyen lenni szeretnék? Persze, azt mondják, normális,
hogy a kismamák ilyeneken gondolkoznak... és, mint – gondolom – mindenki, a
végén én is mindig megnyugszom, hogy igen, ennek most kell megtörténnie, így,
ilyen körülmények között, és azzal az emberrel az oldalamon, akiből szintén
csodálatos szülő válik majd – ebben biztos vagyok. Szóval félelem és Nagybetűs Felnőtt
Élet ide vagy oda, azt érzem, hogy ezt sosem bánjuk meg.
És végül: nem, még nem tudom a leendő trónörökös nemét, de
már kész szurkolói tábor alakult ki mindkét fronton. A csapat egyik fele biztos
benne, hogy lány, a többiek meg fogadni mernének arra, hogy fiú. Nyugi srácok,
1 hét, és kiderül ;) Igaz, kaptunk már piros kis cipőt és kék rugdalózót, de
bármi is legyen, az biztos, hogy örömmel viseli majd őket.
Szóval ez történik mostanában a Mi kis világunkban. A
barátok lelkesen várakoznak, a rokonok kis ruhákat vásárolgatnak, mi, leendő
szülők tervezgetünk és izgatottan figyeljük az Új Életünk fejlődését. Neki
pedig nincs más dolga, mint hallgatni a kinti hangokat, és azon gondolkodni,
vajon milyen világba érkezik majd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése