Vége...

... az általam csak "leghosszabb hétként" aposztrofált időszaknak.

Nem volt egyszerű és mégis! A többiek szerencsére a hét hátralevő részében is segíttek és rendesen bedolgoztak, senkit nem kellett b@szogatni, és a nagy meleg ellenére helyt álltunk/álltak a "fronton". Furcsa volt ezúttal nem pusztán csak a saját, hanem a többiek anyagaiért is felelősnek lenni, hogy minden olajozottan működjön. Rendesen elosztani a munkát mindenki közt, de lehetőleg azt is figyelembe véve, ki, milyen témakörben érzi otthonosan magát.

Ez idő alatt szerénytelenségem is értékes tapasztalatokkal gazdagodott. A felelősség, és a teher mázsáiról fentebb már szóltam. Érdekes, de magamat is sikerült meglepnem. Minden reggel a "mi lesz ma a híradóba" gondolattal keltem, este pedig a "mindent jól csináltam? semmit nem felejtettem el? a holnapi nap hogyan áll?" - kérdéseken merengve hajtottam álomra a fejem. Mindenképpen pozitív hogy ennyire rá tudok "tekeredni"a munkámra is. Ez önismereti téren, a későbbiekre nézve igen hasznos "skill" lehet.

Nyilvánvalóan voltak hibák, és sok mindent lehetett volna másképp/jobban csinálni, de ami a legfontosabb nem vallottunk kudarcot. Mindezt úgy, hogy senkit nem küldtem el a p*csába - vállveregetés. Ráadásul péntek volt az első olyan nap, amikor elfogott a "f@szom, azért vége lehetne ennek a hétnek" érzés.

Összegezve a mögöttem hagyott időszakot, hogy őszinte legyek, ennyi éppen elég volt! Visszatérhetek a szimpla mezei szerkesztő-riporter életemhez. Megtapasztaltam át/túléltem, - a szerkesztőséggel együtt - kipróbálhattam magam "vezetőként" de örülök annak, hogy holnap már BOLDIVAL - ő a"boss" - kiegészülve vágunk neki július utolsó hetének...

...és milyen hét lesz, te jó ég! Sok mindent kell elintézzek az augusztus 1-jei horvátországi nyaralásig, de ha az elmúlt napokat túléltem...